Vályogfal - ez Jánosék Facebook oldalának neve is.
Nem könnyű, munka és három waldorfos gyerek mellett (ezt nem a gyerekek miatt írom, hanem az intézményi feladatok miatt) 60 km távolságban házat felújítani. De azért haladunk :). Most kicsi kikapcsolódásként megyünk Révfülöpre, így a vonaton végre tudom folytatni a blogot.
Ahogy írtam már korábban a falak vizesedtek alul. Arra jutottunk, hogy egy vályog vakolattal ez kezelhető lesz. Az alsó 80 cm-t levertük tégláig és Gáspár Jánosékat kértük meg, hogy segítsenek bevakolni. Február közepén felkerült a két réteg durvább rész, március végén pedig a simitó réteg is. Nagyon szépen egybe húzták a régi vakolattal, így már nem glettelek csak visszacsiszolom a régi falat és lehet meszelni! Ideje is lenne. Mi szívesen vettünk volna vályog házat, de végül téglát találtunk, egy kis vályog így is került bele :)



























